2021. szeptember 10.
# Témák

Milyen a jó mobil app fejlesztés? Hát ilyen!

2021. szeptember 10.

A mobil applikációk jelentősége manapság nem vitatható. Kutatások tucatjai igazolják, hogy az okostelefon használat soha nem látott mértékeket ölt, ahogy évről évre, sőt, hónapról hónapra növekszik a letölthető appok száma is. Nem csoda tehát, hogy minden cég eljátszik a gondolattal, hogy leteszi a voksát a mobil app fejlesztés mellett és beruház. De hogyan érdemes belefogni és mire kell figyelni? Ehhez adunk most néhány tippet!

Appot a store-ból

Az okostelefonokra, tabletekre fejlesztettek alkalmazások speciális programok, melyek a telefon adottságaira építenek, használják annak erőforrásait, például a kamerát, a GPS-t, de akár a névjegyzéket is. Az applikáció áruház (app store) gyűjti össze az alkalmazásokat, amiket aztán a felhasználók ingyenesen vagy némi pénz ellenében letölthetnek. A két legnagyobb store az Apple App Store, ahonnan az iOS rendszerre fejlesztett appokat lehet letölteni, a másik pedig az Android applikációkat tartalmazó Google Play Áruház.

mobil-app-fejlesztes

Ma már közel 4 millió app van az áruházakban, így azt mondhatjuk, hogy igen nagy versenybe száll be az, aki saját appot szeretne. A helyzet azonban nem reménytelen, a felhasználók ugyanis vadásszák az újdonságokat, azokat az alkalmazásokat, amik szórakoztatók, amik különlegesek vagy praktikusak és egyszerűbbé teszik a privát és a munkahelyi létet.

Téma tekintetében a legváltozatosabb területeket fedik le. Általánosságban az egyik legnagyobb népszerűségnek örvendők a játék alkalmazások, előszeretettel töltik le azonban az egészségmegőrzés területéhez köthető appokat is. Külön kategóriát képeznek azok, amik a munkahelyi folyamatokat teszik átláthatóvá, gördülékennyé, ezek gyakran valamilyen desktop programhoz kapcsolódnak.

Bármilyen témáról is legyen szó, a várva várt siker csak akkor jön el, ha a fejlesztés gördülékeny és van benne valami plusz. Ez egy általános megfogalmazásnak tűnhet, nézzük, mitől lesz jó egy alkalmazás?

Milyen a jó app?

A jó app és a népszerű app közé sajnos sokszor nem tehető egyenlőségjel. Hiába van egy szuperül felépített, logikus alkalmazás, ha nem sikerül köré megfelelő hype-ot teremteni, akkor könnyen becsődölhet a nagy biznisz.

Vannak márkák, aki hírnevüknél fogva sikerre predesztinálják az applikációt, ezekben az esetekben a beltartalom azt mondhatjuk nem sikertényező, inkább csak azért fontos rá odafigyelni, hogy a márka, a hozzá tartozó weboldal ne tűnjön fel rossz színben a negatív vélemények miatt. Ezek azonban kevesen vannak, a legtöbb appot fejlesztő cégnek fel kell kötni a nadrágját mind a fejlesztés, mind pedig a terjesztés során.

A jó mobil app fejlesztés legfontosabb kritériumai

Tájékozódj a piacon!

Az első és legfontosabb, ha van egy projekt ötleted, hogy ellenőrizd, más már megvalósította-e. Ne legyenek illúzióid, azt a bizonyos spanyolviaszt kevesen találják fel, némi módosítással és újragondolással azonban szuper alkalmazásokat lehet létrehozni.

Tehát a kezdeti szakaszban a legjobb barátod a Google és az App Store! Keress rá a konkurens appokra, töltsd le őket, próbáld ki mit tudnak, mi az, ami profin működik és mi az, amit lehetne máshogy, jobban csinálni. Nem kell félni a hasonló alkalmazásoktól, sok esetben ugyanis pontosan ezek azok, amik megágyaznak a te innovációdnak. Piacot építeni ugyanis sokkal nehezebb, mint egy meglévőre egy fejlettebbel, jobbal berobbanni.

Ez a tájékozódás segít annak meghatározásában is, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor nagyjából mekkora piacot tudsz lefedni. Ez különösen fontos a befektetés megtérülésének tekintetében.

Ami lényeges, hogy találd meg azokat az egyedi pontokat, amiben a te appod más, amiért jobb. Olyan érvek kellenek, melyek meggyőzik majd a fogyasztót, hogy inkább a te appodat töltsék el, ne másét, esetleg térjenek át egy már használt applikációról az általad kínáltra. Ez az egyik legnehezebb és legtöbb kreativitást igénylő feladat. Szerencsére azonban van segítség, a célközönséged!

Kommunikálj!

Ezzel a felvezetéssel át is térhetünk a mobil applikáció fejlesztés következő sikertényezőjére, ami nem más, mint a kommunikáció. Ez több síkon is értelmezhető! Egyfelől fontos, hogy a fejlesztés során a fogyasztói élmény legyen az elsődleges. Kérd meg a célközönséged tagjait, hogy használják az appot, majd mondják el őszinte véleményüket.

Az agilis szoftverfejlesztés és a stratup szemlélet is a visszajelzések fontosságára épül, ami nem csoda, hiszen csak akkor lehet valamin változtatni, ha a fejlesztő csapat a probléma tudatában van. Lehet, hogy a csapat úgy gondolja, hogy bizonyos dolgok egyértelműek, amik valójában csak összezavarják a felhasználót, de az is kiderülhet, hogy egyes funkciók egyáltalán nem tartanak érdeklődésre számot, míg másokat hiányolnak a userek.

Ezek csak akkor derülnek ki, ha megkérdezed őket, lehetőleg minél korábbi fejlesztési fázisban. A startup szcénában használatos MVP pontosan ezt a célt szolgálja. Egy minden funkciót vázlataiban tartalmazó terméket minél korábbi szakaszban elérhetővé tesznek a fejlesztők, a közönség így próbálgatni, használni tudja, visszajelzést ad, amiket aztán be lehet építeni a kész termékbe.

A kommunikáció azonban nemcsak a fejlesztés tekintetében lényeges, hanem a terjesztés vonatkozásában is. Ahogy a blogposzt elején írtuk, a nem ismert appok általában a süllyesztőben végzik, így nem árt a márkát már a kezdetektől építeni. A célközönség érdeklődő tagjai örömmel olvasnak majd arról, hogy hol tart a projekt, milyen újítások vannak tervben. Készíts kis videót, felmérést, közvéleménykutatás, vond be őket a fejlesztésbe, így két legyet üthetsz egy csapásra.

Válaszolj az igényekre

Erről fent már részletesen írtunk, itt azonba a platform tekintetében érdemes végiggondolni a felhasználói igényeket. A két legfőbb platform az iOS és az Android. Előbbi kisebb, viszont sokkal specializáltabb közönséget fed le, utóbbi pedig univerzális és sokkal jobban elterjedt. Hogy melyiket érdemes választani, az függ attól, hogy mit is tud majd az alkalmazás, illetve attól, hogy kik fogják használni.

Ha valaki mindkét platformot szeretné, akkor két út áll előtte: vagy két appot fejleszt, iOS-re és Android platformra is, vagy pedig úgynevezett hibrid appot készít, ami ugyan mindkét rendszerrel fut, viszont bizonyos elemek nem biztos, hogy jól működnek és ugyanolyanok lesznek a két platformon.

Mobil app fejlesztés: natív, hibrid és webes app

A natív appok új kihívói a webes alkalmazások, melyek teljes mértékig platformfüggetlenek, letölteni sem szükséges őket. Ezek a típusok igen nagy felfutás előtt állnak, népszerűségük minden bizonnyal növekedni fog az elkövetkező időszakban.

Csak is a legjobbakkal dolgozz!

Végül, de nem utolsó sorban a jó mobil app fejlesztés csak jó csapattal lehetséges. Elsőre talán nehéz megítélni egy fejlesztői gárdáról, hogy mit tud, a referenciák azonban igen sokat segíthetnek. Hagyatkozz bátran a megérzéseidre, esetleg vedd fel a kapcsolatot a kiszemelt cég korábbi ügyfeleivel. Hidd el, megéri az energiabefektetés, ha ugyanis kifogsz egy hanyag, munkájára nem igényes csapatot, akkor akár ablakon kidobott pénz is lehet a fejlesztésre szánt összeg.

A Synerinsoftnál szakértői csapatunk tudja és érti, hogy a mobil applikáció fejlesztés során az ügyfél és a csapat kapcsolata elsősorban a bizalmon alapul. Ennek megfelelően állunk a feladatainkhoz, és igyekszünk a lehető legjobban teljesíteni, olyan fejlesztéseket létrehozni, amelyek megbízóink gyarapodását segítik.

SynerinSoft

Készen állsz a fejlődésre?

Lépj kapcsolatba velünk, és megtaláljuk számodra a legjobb megoldást!
SYNERINSOFT
© SynerinSoft, minden jog fenntartva. Site by Meraki

SynerinSoft
Sütihasználati tájékoztató

A honlappal kapcsolatos felhasználói élmény fokozásának érdekében, az adatkezelési tájékoztatóban foglaltak alapján, honlapunkon sütiket alkalmazunk.