© SynerinSoft. Minden jog fenntartva.
Az agilis szoftverfejlesztés egy alapfogalom lett a modern informatikai vállalatoknál. Ez nem is csoda, hiszen lehetővé teszi a gyors és hatékony szoftverfejlesztést, ami elengedhetetlen a mai, rohamtempóban változó környezetben. Mai bejegyzésünkben az agilis szoftverfejlesztés történetét járjuk körül!
Az agilis szó a mindennapi köznyelvben is használatos, jelentése tettre kész, gyors észjárású. Az agilis módszertan lényege, hogy a fejlesztés folyamatát egységekre bontják, ezek a fejlesztési ciklusok, melyek során egy-egy, az előzőnél fejlettebb termékverzió készül el. Így épül fel a szoftver és bővül folyamatosan a beépített funkciók köre.
Az agilis szoftverfejlesztés egy keretet ad, amin belül több programozási módszertan, gyakorlat is létezik. Ide sorolható a Scrum, a Lean, a Kanban, a Crystal, az Extreme Programming, a Feature-Driven Development és a Dynamic Systems Development Method (DSDM) is.
A programozás céljától, a munkafolyamattól és a csapattól függ, hogy milyen szituációban melyik módszertant érdemes követni. Az agilis szoftverfejlesztés egy iteratív folyamat, ami annyit jelent, hogy a specifikáció, a tervezés, a fejlesztés és a tesztelés fedésben van. Lépésenként halad előre a programozó a szoftver felépítése során, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a klasszikus modellekkel ellentétben, mint amilyen a Waterfall modell is, készül egy alap, de működőképes, tesztelhető verzió, amit aztán finomítanak, alakítanak.
A programozás kezdeti korszakának az 1970-es évekig terjedő időszakot értjük. Ekkoriban még a programozók nem követtek módszertanokat, a munkameneteknek nem volt meghatározott rendje. A korábban mérnökként és matematikusként tevékenykedő szakemberek intuitíven és korábbi tapasztalataik alapján dolgoztak különféle elveket követve.
Az 1970-es évek fordulópontot jelentett, ekkoriban kezdték ugyanis egyetemi szinten oktatni a programozást, ami megkövetelte a rendszert. Winston Royce Waterfall, vagyis Vízesés módszertana is ebben az időszakban látott napvilágot. Ennek lényege, hogy a fejlesztés egy lineáris folyamat, amit szakaszokra bontanak. A programozó elvégez egy szakaszt, ezt befejezi, jóváhagyják és csak ezután léphet át a következő szakaszra. Egy viszonylag merev struktúra a Vízesés modell, amit könnyű megérteni és követni, ennek köszönhető, hogy jó 30 évig meghatározó szerepet töltött be a programozók életében.
Az 1990-es években nyilvánvalóvá vált, hogy az addig sokak által követett és istenített Vízesés modell már nem elég, más megoldásra van szükség. 1994-ben hozták létre a Dynamic Systems Development Method-ot (DSDM), 1995-ben lépett a képebe a Scrum, ami a Vízesés-modellre épít, viszont a rövid ciklusú fejlesztéseket preferálja. 1996-ben jelent meg a Crystal Clear és az Extreme Programming, 1997-ben pedig az adaptív szoftverfejlesztés és a funkcióvezérelt fejlesztés.
Az évek alatt egy mozgalommá alakult át az agilis szoftverfejlesztés, amely a fenti módszertanokat fogja össze. 12 alapelvét és 4 alapértékét 2001-ben fektette le 17 szoftverfejlesztési szakértő az Agilis Kiáltványban a Snowbird Üdülőközpontban Utah-ban.
2003-ban az agilis fejlesztést már a meghatározott elvek alapján tanították, és megjelentek azok az emberek is, akik nem az IT világából érkeztek, hanem a menedzsment oldaláról.
Az agilis szoftverfejlesztés ma a legnépszerűbb fejlesztési keret. A Zippia felmérése szerint az amerikai vállalatok 71%-a követi ezt a módszertant. Ezen belül pedig a legszívesebb a Scrum elveit alkalmazzák. Hatékonyságát a számok is igazolják, az eredményekből ugyanis az is kiderül, hogy az agilis projektek esetén a siker aránya 64%, a Vízesés-modellt alkalmazók esetén ez csak 49%.
Az agilis szoftverfejlesztés elveit követi a SynerinSoft is. Kíváncsi vagy, milyen szolgáltatásokat nyújtunk? Nézz körül weboldalunkon!
SynerinSoft
Sütihasználati tájékoztató